Louise Weiss 1930-ban megalapította Párizsban a Nouvelle École de la Paix-t, azaz a Béke Új Iskoláját, amely felsőfokú oktatási magánintézményként konferenciákat és vitafórumokat szervezett a neves Sorbonne egyetemen a főbb nemzetközi történésekről és a nagy horderejű politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális aktualitásokról. Weiss békepedagógiát kívánt kidolgozni, és le kívánta fektetni a konfliktusmegelőzés szakmai alapjait.
Mivel a L'Europe nouvelle folyóirat célközönsége elsősorban a vezető elit volt, olyan fórumot akart találni, amely a szélesebb nyilvánosság – a diákok, üzletemberek, tanárok, köztisztviselők – számára is megadja az ismeretszerzés lehetőségét.
Iskolájában így felelős politikusok, diplomaták, újságírók, egyetemi tanárok, közgazdászok és írók tartottak előadásokat heti rendszerességgel a legkülönbözőbb témákban, például a gazdasági világválságról, az európai országhatárokról, a totalitárius rendszerek előretöréséről és az európai egységről. Weissnek gondja volt rá, hogy az intézmény rendkívül erős kapcsolatokat tartson fenn a Nemzetek Szövetségével. A diákok így szakmai gyakorlaton, kutatási ösztöndíjas programokon és genfi tanulmányutakon vehettek részt.
Mindezzel együtt azonban a 30-as évek feszült légkörében a Nouvelle École de la Paix működése egyre inkább ellehetetlenült. Weiss hamar felismerte a náci fenyegetést. Minden reménye köddé vált és minden próbálkozása értelmét veszítette, amikor Joseph Göbbels, a Harmadik Birodalom propagandaminisztere a hitlerizmust mint az európai rend fundamentumát méltatta a Nemzetek Szövetségében tartott egyik beszédében. Azzal érvelt, hogy a nemzetiszocialista Németország a nemzetek békéjének előmozdítására törekszik.
Weiss számára ez a veszedelmes fanatizmus szinte elviselhetetlenné vált. Úgy érezte, ideje felhagyni az oktatással, és új vizekre evezni. A francia külügyminiszter, Aristide Briand 1932-es halálával a L'Europe nouvelle utolsó reménye is szertefoszlott a békére és a francia-német megbékélésre. Európa egységének még várnia kellett.